A Folyó

 

 

 

Egyszer régen volt egy nagyon nagy folyó. Olyan nagy volt, hogy a világ egyik végétől a másikig ért. Olyan széles volt, hogy a madár se bírta volna átrepülni, ha nem lett volna a Folyó közepén sziget, ahol pihenni tudott kicsit.

Barátságban élt a Folyó az összes patakkal, forrással, mégnem csak rájött, hogy ő milyen nagy. Attól kezdve egyre gőgösebb lett, úgy gondolta, hogy az összes forrás, patak csak azért született meg, hogy neki hozzák a vizet. Mindig mondogatta:

„Én egy nagy Folyó vagyok, ti meg csak kis patakok, meg apró források, az a dolgotok, hogy hozzátok nekem a vizet, sok vizet, hogy minél nagyobb legyek!”

„Több vizet hozzatok, vagy mérges leszek!”

Szegény patakok meg források az összes erejüket összeszedve vitték a folyó medrébe a vizüket. Megállás, pihenés nélkül. Még csak nem is aludtak, de a Folyó sose volt elégedett, noszogatta őket, többet és többet akart, nagyobb akart lenni, mint a Tenger! 

„Több vizet hozzatok, vagy mérges leszek!”

Szegény patakok hiába dolgoztak éjjel nappal, sose volt jó! Egyszer csak nagyon megharagudtak a folyóra eldöntötték, hogy nem visznek neki több vizet, egy cseppet sem! A Folyó mérges is lett:

„Hol a vizem? Miért nem hozzátok? Hozzátok, mert mérges leszek!”

De nem kapott több vizet. Egy cseppet sem! A Folyó megpróbál rájuk ijeszteni, de csak háborgott tehetetlen dühében. Mégsem kapott vizet! Lassan elkezdett apadni. Néhány nap múlva már sokkal kisebb lett, mint amilyen volt.

Ahogy múlt az idő, már csak egy kis folyó lett belőle, már a madarak is könnyedén átrepülték. Ez nem tetszett a folyónak, ahogy napról-napra kisebb lett, már kérni kezdte a patakokat, forrásokat:

„Elpusztulok, kiszáradok, ha nem hoztok nekem vizet! Kérlek titeket, segítsetek!” a patakok kezdték megsajnálni a folyót, de mégsem adtak neki vizet…meg akarták leckéztetni! Ők tudták, hogy valakinek csak azért lehet hatalma, mert mások adják neki, és ezt nem lenne szabad elfelejteni!

Mikor a Folyó kisebb lett, mint a legkisebb patak, talán még kisebb, így szólt!

„Kérlek, ne hagyjatok kiszáradni! Soha többé nem leszek telhetetlen, már látom, azért voltam olyan nagy, mert sok vizet adtatok nekem! Most, hogy nem adtok vizet, olyan kicsi lettem, mint egy forrás! Ne haragudjatok!”

A patakoknak nem is kellett több! A Folyó már valóban olyan kicsi lett, hogy a szöcske átugrotta, meg is bánta korábbi telhetetlenségét, bocsánatot is kért, és megígérte, hogy soha többé nem lesz telhetetlen..

Hát, elkezdték adni neki a vizet, boldogan, mind többet és többet! A Folyó minden nap megköszönte nekik, a patakok pedig minél többet adhattak neki, annál boldogabban tették! A Folyó visszanőtt akkorára, hogy már nem is lehetett látni a túlpartját, de arra mégis gondolt, hogy legyen sziget is, ahol megpihenhetnek a madarak…

 

(Czibik Tamás)