Talán holnap

 

 

Egy kóbor méhecske vándorolgatott,

Virágot keresve melyre úgy vágyott.

 

Sok a virág, de még milyen sok,

De az igazit nem találta sehol.

 

Vándorútja során megpihenni tért,

Nem is gondolva rá, hogy hova is ért.

 

Virág volt, de még milyen szép,

Bátorkodván szép kelyhéből, egy kis nektárt kért.

 

Nektárt kapott bőven, s ízlett is neki,

A méh érezte, a virág őt kedveli.

 

Ezért messze nem ment, azóta sem többet,

Megszerették egymást, s szerelmük csak több lett.

 

De szerelmük sajnos már s nem olyan teljes,

Mint volt egykor –mert az volt- s a méh gonddal terhes.

 

Repülne a virághoz, ki szintén őt hívja,

De a szellő a méhet mindig elsodorja.

 

Engedni nem hagyja, azóta se mégse,
De türelmes a méh, úgyhogy nem is mérges.

 

Próbálkozik újra, soha fel nem adja,

Mert akarja a szépet, a Szép meg őt akarja!

 

                                            (Czibik Tamás)