Tragédia
Felcsillan a fűben, engem néz, mosolyog.
Hideg az arca tiszta, átlátszó kis lény,
apró, mint egy szem bab,de még apróbb,
s tudom miért, miért ragyog és akarok
- de nem mindig akarok -
Olyan lenni, mint ő. Kicsinek születik, a
nap első szülötte, büszke is, bár soha meg nem
nő. Élete is rövid, alig néhány óra, ha órája
van néhány. Néhány, egyáltalán. És ő ezt tudja.
Tudja, s lám úgy tesz, mintha örök lenne
tisztasága, fénye. Azt mutatja, soha, soha
el nem fárad...
-…majd meghal, felszárad…-
(Czibik Tamás)
